Csáji László Koppány:
Café Oran – délután
(Észak-Afrika huszonegy kortyban)
A hőség hasa domborodik rád
és rám
súlyos vasmacska már minden belénk kapaszkodó napsugár is
és a hangok
míg langyos pálmalombok lengése lepellihegése
a lassuló látvány kerti kútja
sárguló leveleinek íve lelógó szempillák tompa kése
legyezők szárnyak fullánkok lebegése
a Tibeszti-hegység sziklarajzai elmerülnek újra
mint távozó tetteid
tüzes ikrák
⁕ ⁕ ⁕
Utam végén Orán vár
hosszú forró délután egy afrikai kávézó
ponyvával fedett teraszán
porló emlékeim köszönnek rám
árnyékukban a távolság piheg velem
kopott korhadó tonett székeken
a Café Oran elé dagad a városi forgatag
dudáló dallamot játszik az élet
az embersípokból körém épített óriás orgonán
versek fuvallatával hűsítem magam
az elmúlt hónapok zápora rám szakad
bálnadűnék idevonszolva függenek
pálmalevelek szigonyán
mint fennakadt szavak
⁕ ⁕ ⁕
Évezredek pora egy tóban megfeneklett iszappá vált
magukra kenték vízilovak zsiráfok zebrák
míg úsztak a tóban a bátrak
az őslakók e képet sziklára festették
aztán csönd lett a Nap kiszárította a vizet
jöttek a kecskék az iszap kemény lett
most szemünkbe fújja porát a szél
az idő könnyebb mint a fátylak
az idő a legszerényebb
⁕ ⁕ ⁕
Dűnék szirtek szurdokok
a kavicstenger szigeteinek Robinsonja voltam míg
megismertem Iszmáil berber gyógyítási technikáit
Szamíra szótlan szembogarát és valami mást is
robogó buszok fregattjaiból oázisok kikötőit
sohasem untam meg felmerengeni a végtelen égre
mentem öklöm útlevéllé rohadt zsebemben
utam végén a Café Oránig érve
pohár helyett végre csésze tea helyett végre kávé
a lomha hullámok végre megmozdultak
sudár árbocok meredeznek a kikötőben
megannyi kacér agávé
szabadságot álmodtam itt
mint még senki szebben
⁕ ⁕ ⁕
Mesére váró gyerekek
magukba kuporodtak az árnyékok és az ebek
a hömpölygő napszítta melegben
édeskés langy árnyékidő folyik mint a lekvár
kőfodrú kasbák medinák szivacsa
szórt rendű utcák örve talányos terei
megküzdött veletek a lábam
puha élethalmok moccanáspárnákon hevernek
a Nap szabdalta ősi sziklarajzok
örök falak közé zárt titkos kertek
kendőkbe burkolt női arcok
lopva rádpillantanak
és tovalibennek
⁕ ⁕ ⁕
Fonott sámlikról meztelen lábfejek meredeznek
akárcsak Európában a parabolaantennák távoli párkányok bástyáin
posztmodern angyalokról készült megannyi új ikon
némelyek egymásnak így üzennek
elhúzzák keményedő életük dalát
talphúrjaikon
⁕ ⁕ ⁕
Ventilátor-ősz mesterséges passzát
a hőség helikopterének befelé lógó propellere
röpíti mélyre e füstös teret ma
mélyre messzire
életek metaforájaként parázslik megannyi olcsó cigaretta
monoton ventilátor légcsavarja mint valami ócska gőzös kereke
mixelő házi robotgép óriás ragadozó rovar zuhanó repülő búgása
süllyedő hajó meddő csavarja mechanikus lóhere
a magasság szemének szivárványhártyája és pupillája
korallzátonyok körkörös csillóvirága a plafon köldöke
működésben lévő gigászi patkányfogak
⁕ ⁕ ⁕
A partra hasaló hullámok buja kéje szurdokok menedéke
kiszáradt folyómedrek magánya mélyükön kővé vált agyag van
elhagyatott barlanglakások bája derengő sötétje
meghágják útvonalak a sivatag homokméhét
spermautasokat lövellve belé mint drogot
beborít a tiszta égbolt mindenütt és körülvesz
láthatatlan végvársorokként a Korán
fuldoklik a terméketlen föld a porló kecskeszarban
míg e távolságokból összegyúrva várnak e kávéházban
hallgatag dobok fürkésző emberarcok
délután
köröskörül mindenütt Orán Orán
⁕ ⁕ ⁕
Egy patkány kaján ívben rohan
a szemétgyapjas úton át
mint háttal álló karmester pálcájának suhanása
kalligráfia-ívben hulló levél a szélben
gólra szálló labda röpte
meghallom letépett ruháid jajszavát
hajnalban gyilkos virágok szirmainak nyílása
meredten állok lesütött tekintetek viharában
rémtettek hírét hozzák terjed az információs járvány
az emlékek mind olyanná válnak mint az álom
⁕ ⁕ ⁕
Ami réges-régen történt
a szél súgva elmeséli míg rozsdaszín homokot söpör a szemembe
szinte látni ahogy egy görcsbe rándult kéz rövid írásra mutat
„Irtsátok ki hetedíziglen Abdul al-Szárim családját lányát és fiát”
forró felhőt kavart lovak patája a messzeségben
aranyló porfelhőt tovagörögve
s hallották anyák és gyermekek sikolyát az Atlasz hegyeinek lábán megtelepedő göcsörtös kaktuszok és akáciák
vörös a föld az el-Dáhá szurdokban mindörökre
⁕ ⁕ ⁕
Nőket nyelő könnyű leplek redőinek hullámzása
bárkák farocskái a kékszirmú vízben
illatos rakomány van minden uszályban
álmaim kikötőiben hömpölyög a mámor
ragadozó madár néma zuhanása
a kávézó szegletében egy vén zenész
minden húrja vibrál szinte lángol
széjjel táruló lábak íve éjjel közülük a nő
nedves tölcsérszemével néz feléd
szétkapart parázs izzó foltjainak örvénylése mintha kéjjel élne még
süteményekre száradó
olvadó meleg méz
⁕ ⁕ ⁕
Pohármedencék partján üldögélők
a kávéház vendégei vendégei a világnak
kint az ócska taxiáradat csordája közt egy szamár riadtan bőg fel
a fájdalom torkából messze árad
míg gazdája ismét fekélyes hátára csap
bár csontjáig kivájva már a szőre és a húsa
csigolyája íve mint az Ahaggar kopár csúcsa mered fel
álmában nem vár több ébrenlétet olyankor csak újabb terheket kap
melyek egyre súlyosabbnak tűnnek szinte égetnek és égnek
a porló mélység tölcsérébe préselik és éjjelre bekormozzák a világot
eldől a szamár nem üvölt csak puffan lassan vége lesz
eleget látott nekihajtja fejét a járdaszegélynek
már nem kíván se vizet se szalmát
csak álommentes végtelen alvást
mint nedves kancamélyet
⁕ ⁕ ⁕
Hajó közeledik és elvisz a peckes Európába
ahol várnak már rám az élcek meg a percek
bőröm sohasem merészlett álmokat vedlik
hámló hulláim rajtam heverésznek
egy keserű élet az utcáról rám mered tekintete félszeg
megbotlik a járdapadkában azt hiszem részeg
pedig öntudata csak az éhségtől elenyészett
mintha ismerne de én sohasem ismerem meg őt
pénztárcámat már túl sokszor kitártam na ennek vége
suttogva olvasom rá menj a fenébe
de torkomba böffen a szégyen pedig szemei nem fenyegetők
vajon melyikünk az elvakultabb
és ki a szegényebb
⁕ ⁕ ⁕
Olvadóban a spirális szellő és a napsugár átúsztuk lassan e délutánt is
a fókamozgású pincér mellig kigombolt viseltes fehér ingben kopott rózsaszín
nyakkendővel melynek laza csomója mellén mint gömbölyű női popsi
idéz fel egy könnyűvérű ®égi asszonyt
széttárt fölfelé ívelő lábakkal míg nyakkendőteste lelóg egész a pincér derekáig de
nincsen meg a feje sem a karja
hattyúnyakú teáskannák rezének felcsillanása egy arab rádióadó hullámzó muzsikája
vékony poharakra csukódó húsos ajkak cuppanása tealevélkék tánca
mint a vurstli vidámsága és méla monotóniája
kopott ócska felhő itt minden bútordarab a kattogó vén pénztárgép asztmásan
csilingel és kidugja számlanyelvét a vendégekre
a szakadozott ponyvával fedett teraszról beszól egy ott hűsölő árnyék hogy
hozzon a pincér neki egy üveg jó hideg sört is
ritka az ilyen hely errefelé ahol alkoholt is mérnek igen
mondhatni ez itt a sör egyik egérlyuka Észak-Afrikában
mert errefelé alkohol helyett a hőség tompa robbanása lovagol az emberek agyán
üget izzadt homlokukon vágtat zsibbadó idegsejtjeiken
⁕ ⁕ ⁕
A falióra másodpercmutatója az idő parittyája
lassan agyondobál minket megannyi puffanása
rövid nyugvása majd újrapuffanása
míg a fókapincér mellszőrzetébe akadt légy zümmög kétségbeesetten
bemegy egy apró szobába de az ajtót résnyire nyitva hagyja
egy megfakult meztelen nő homorít a geometrikus-csempemintás falon
idekint papucsokból előmászó korhadó lábak Velencéje
széklábcölöpökre épített korhadó kőrakások
⁕ ⁕ ⁕
A falakon mintha még megjelennének árnyékai
némely öltönyös kalapos gyarmatosítóknak
akiknek spórái szétszórva közöttünk nőnek
rég volt kezeikről a lecsorduló verítékcseppek is
meg-megcsusszannak az azóta
szerteszét repedezett szecessziós kövezeten
amin a hajdani minta indái talán két flamingót rejtenek
vagy azok csupán frissen odasercentett véletlen nyáljelek?
⁕ ⁕ ⁕
A gyarmati világ hajója kürtjelekkel terhesen
állítólag elhajózott réges-régen
müezzinkiáltások rajzanak most
és pártázott lapos tetőkről szétszálló ruhák vibráló
színei gyülekeznek a kristályosan tündöklő felhőtlen égen
halpiacszag cukrászda- és rózsaolaj-illat
rothadó szeméttelepek kaleidoszkópjai
porgalaxisok és zsírfoltos ruhák a szélben
álmaim vályogából fölépített óváros sikátorlabirintusát ábrázoló kusza
csempeminta folyik hosszan körbe a kávéház koszos falán
geometrikus gyűrűjében ülünk itt
misztikus folyam melynek nincs se vége se kezdete
csak formája és hosszú partja van
közötte heverészik Café Oran óriási csarnokában
a pestisűzte tömeg
halk zsibongó sziesztája ki-tudja-mikortól
és hogy ezután meddig ér el
elmélázol
most vagy itt de holnap is és mindig mindig itt leszel
igen itt fogsz ülni valahányszor arra gondolsz
hogy valójában mit is teszel
elmondod ezt szomszédodnak is
erre az csak mélán tenyerébe ásít
kortyolsz egyet hűlő italodból
megint fogyott a délután néhány szívdobbanásnyit
ezalatt a Nap odakint narancsot érlel
mint női farocskákra bámul rájuk szúró tekintetével
s közben mumifikál egy elszunnyadt lusta békát
körös-körül elomló látvány-rezzenések
Észak-Afrika kopár kőtára kint remeg
poros színeit a fény mint bódító italt hörpölte ki
homok és várakozás
üres pohár
⁕ ⁕ ⁕
Sakktáblák az asztalokon és
sakkbábukként gyűlnek a földön olajos magvak kiköpött héjai
vízipipák füstjéből előmosolygók Camus fintora
a folyadék ritmikus buggyanásai zenére várva hallgatok de semmi
barnásvörös hennával festett végtagok nem juthat szóhoz itt a nő-zseni
köpcös férfi-ujjak tömzsi testei között kéjelgő fehér cigarettaszüzek
mintha mindet csak a doboz csadorja óvta volna meg a naptól
míg a kilógó részek barnán domborodnak már cigarettaidolokra emlékeztet
a szökőkútból előömlő buja víztest is
gyújts rájuk lógasd a lángba őket mártsd beléjük a régóta vágyott tüzet
füstöld el életük gyilkos szenvedélyeket gyűjts magadnak
ha már haldoklik a pestis itt az idő vadállatokat nemzeni
⁕ ⁕ ⁕
A szemközti épület a tér jobb oldalán a napsütésben mint csillogó tükör
fehér fogsor nyúlik el a ház világos tömege hosszú madár
vicsorgó csőr a tér zipzára
közöttünk örvénylik a körforgalom fekvő óriáskereke a város ovális homloka
ahonnan talán
messzire látni
intál erisszem nálat nannoha
franciakorlátok szempillák ablakok tekintetén
megannyi merengő mocorgás emberek?
csak az épületek ajtószájainak szétszálló szavai ők
fáradtan lecsukódó szemhéjak leengedett redőnyei
s az autók mind átkokat mormoló vándor hasbeszélők
itt a házak hordják méhükben a valóságot
minden reggel egy-egy fájdalmas szülés
a szemközti fehér épület ablakszemei lassan felnyílnak ahogy közeleg az este
halk nyögdécselés sikongás bújik elő az egyik benti homályból
kéjesen liheg a szoba puha levegőteste
s egy függöny a kitárt ablakon át kilebben
míg vak koldus ütközik a teraszponyvát tartó vasnak
hirtelen hars kacaj csattan a ventilátorszéltől átlyuggatott
Café Oran-i nagy teremben
de a pincér már fáradtan nyúlik el a bádogpulton
s egy asztal sakktábláján koppanó mattot adnak
⁕ ⁕ ⁕
Mint vörheny
fekélyes égő foltok
rajtam és rajtad
máig elő- elővillan gyógyuló emlékeinkben Orán
Oránod és Oránom
emlékeink sárga szemcsés lánggal égnek
könyörgőn nézel bár lehetne késed hogy azzal lekaparjad
mert másféle sejteket oltottak ott beléd berber szavakba daráltat
melyek mind mint valami idegen test máig küzdve élnek
nyomukban nyugtalan bizsergés olvad bennem főnek szét a tájak
Marrakesben nem esznek libamájat libitebitu limábiti máábitu
amit szeretsz azt én is szeretem de amit nem azt én sem szeretem
kérlek a barátságot soha ne tettesd
a tintaég alkonyatkor nekifeszül a napsütötte másik égnek
és turisták falják Kodak-szájaikba az esthajnalcsillag fertőző herpeszét
míg a Nap egy messzi domboldalra
titokban pár pillanatra
narancsligetet fest
⁕ ⁕ ⁕
A távolság zsebéből előlép egy szakállas koldus
és áldást oszt néhány piaszterért
az ilyenkor magukat módosnak érző bent ülőkre
majd tovább lép a következő asztalhoz és csöndben ismét megáll
garasokat dobnak neki lassan lehajol és összeszedi
áldást mormol és tovább csoszog aztán a terem egy másik asztalánál
csöndesen megint megtorpan
belép néhány újabb vendég bő burnuszban vonulnak
ismerőseikre vigyorognak székeket hoznak nekik nyomban
kólát rendelnek vérhas-áztatta reggeli ágytál
odakint a kávézó előtti csenevész pálma száradó levelének éles ívén
egy légy fel-le mászkál
emberek édeskés parfümillata
az utca szemétgleccserének rothadásszaga
innen minden odaát van az otthon a szálloda a hajóállomás
Párizs is és Budapest is
errefelé nem foglalkoznak a láthatárról lelógókkal
mégis lassan újra átköltözik ide Európa
mert terjed az idővírus
és a tengerből egyre közelebbnek tűnik fel az USA
széjjelgörög
patkányfogatokon
civilizációnk műanyag bacilusa