Utólagos nyomozás

2012 július–augusztusában a sors nem várt ajándékaképp egyhónapos turistakörutat tehettem Judit lányommal Etiópiában, mindenekelőtt annak északi, „keresztény” részében. Ahogy illik, igyekeztünk mindent megnézni, mindenben részt venni, mindent kipróbálni, és természetesen mindent megkóstolni. Nem mondanám, hogy kulináris élményeink közül a kávé a legemlékezetesebb. Ami leginkább felfedezésszámba ment benne, az az, hogy ennek az italnak a fogyasztásához – akárcsak Kínában és Japánban a teáéhoz – „szertartás” tartozik, amiről eddig fogalmam sem volt és ami állítólag egyedül Etiópiában ismert és gyakorolt szertartás.^[1]

Miből is áll ez lényegében? Amikor útnak indultunk, mindössze az általunk nagy nehezen, külföldről beszerzett két útikönyv, a Lonely Planet Guide (2009), illetve a Bradt Travel Guide (2009) volt elérhető. Egyikükből sem derült ki túl sok a kávészertartásról (LPG 2009: 69; BTG 2009: 102). Helyettük a ma már könnyebben hozzáférhető és a korabelinél nagyobb számú online források közül^[2] egy rövidebb, magyar nyelvű leírást idézek: „A kávészertartás a társadalmi élet szerves része. A szertartást általában egy fiatal nő vezeti, aki hagyományos etiópiai fehér ruhát visel, színes szőtt szegélyekkel. A folyamat a szertartási eszközök elrendezésével kezdődik egy hosszú, illatos füvekből álló ágyon. A hölgy kihúzza a megmosott zöld kávébabokat, majd egy lapos serpenyőben parázs fölött pörkölni kezdi őket, és a serpenyőt ide-oda rázza, hogy a babok ne égjenek meg. Ahogy a kávébabok elkezdenek előbújni, a kávé gazdag aromája keveredik a füstölők bódító illatával, amelyet a szertartás során mindig elégetnek. Hogy tovább gazdagítsa ezt az érzékszervi élményt, miután a kávébabok megfeketedtek, és az aromás olaj kiszívódott belőlük, a hölgy fogja a pörkölt kávét, és körbesétál a szobában, hagyva, hogy a frissen pörkölt kávé illata betöltse a levegőt. Visszatér a helyére, hogy összezúzza a kávébabokat és mozsárral őrölje a kávét. Az őrölt kávét ezután egy keskeny kiöntővel ellátott fekete edényben, az úgynevezett jebenában főzik, amely aromával tölti meg a szobát. Tálalás: A lefőzött kávét többször átpasszírozzák egy finom szitán, mielőtt felszolgálnák a családnak, barátoknak és szomszédoknak, akik már várják és figyelik a folyamatot. A hölgy kecsesen és szakértelemmel önti az aranyszínű kávéfolyamot a cini (si-ni) nevű kis csészékbe egy méteres vagy nagyobb magasságból anélkül, hogy az italt kiöntené. A kávét bőséges cukorral tálalják, és olyan hagyományos harapnivalók kísérik, mint a pattogatott kukorica, a mogyoró vagy a főtt árpa. Lehet várni a második és harmadik csésze kávéra is. A második és harmadik adag olyan fontos, hogy minden adagnak neve van; az első adagot Abol-nak, a másodikat Huletegna-nak (második), a harmadikat pedig Bereka-nak hívják.”^[3]

„Etnográfiaibb” vagy ha tetszik tudományosabb forrásaim (Bacha et alii 2019: 19–20, Howard 2018: 88–90; Metasebia 2013: 17–25; Pankhurst 1997: 516–518; Shereke-Brhan 2010: 15–17)^[4] lényegében ugyanezeket a fázisokat és kellékeket említik, vagyis a kávészertartás esetében „nem minden elemében azonos, de közös szerkezeten alapuló” (Pankhurst 1997: 516) szekvenciáról van szó.

A kávészertartást három alkalommal dokumentáltam fényképeken, bár ennél nyilvánvalóan jóval többször fogyasztottunk kávét. Először Addis Abebától északkeletre, a Debre Sina – Kombolcha közötti mintegy 200 km hosszú úton, egy útmenti kávézóban (I); másodszor Tigray tartományban, az eritreai határ mentén, Intichio-ban, ugyancsak egy útmenti kávézás során (II); és végül harmadszor Bahir Dar üdülővárosban, a Tana-tó partján, egy turisták számára fenntartott, elegáns, tóparti vendéglőben (III). A képekről látni fogjuk – amint az az idézett és nem idézett forrásokból is kiderül –, hogy a szertartások menetében, részletességében, a kellékek gazdagságában, a „kávé-ladyk”^[5] által viselt öltözetben stb. variációk vannak, többek között annak függvényében is, hogy milyen közönség számára fenntartott, mennyire elegáns helyekről és szertartásokról van szó. Az útmenti kávézókban például soha nem láttam a szinte minden forrás által említett és gyakran fényképezett „hímzett hagyományos etiópiai fehér szőttes” ruhát (habesaha kemis), amit valószínűleg az ünnepibb, elegánsabb, jobb módú alkalmakon és helyeken szokás viselni; a hétköznapi vendégek számára (mint amilyenek mi is voltunk az út mentén) egyszerű – de ragyogóan tiszta! – mindennapi ruhákban szolgáltak fel a kávéházak tulajdonosnői. Annyit még tegyünk hozzá, hogy az útmenti kávézók többnyire a lakóházak nyitott tornácain vagy az azokhoz épített toldaléképületekben kapnak helyet, tehát – mint a harmadik világban oly sok helyen! – a nyilvános és a privát szféra szétválaszthatatlanul egybeolvad egymással, nem kis örömére a „kukkolási hajlammal” megáldott (vagy megvert) kutatónak.

Az I-6 kép a kávézót nagytotálban mutatja. Jól látható rajta a műanyag ládára fektetett falap, amit – két végén zöld raffiarostokra emlékeztető csíkokkal díszített – fehér műanyag terítő borít. Az így képezett alkalmi asztalkán kis műanyag fiókos szekrény, rajta kávéscsészék és tányérok, továbbá cukortartó; mellette az egész Etiópiában azonos formájú, fekete kerámiából készült, hagyományos cserép kávéskanna, ami – fonott előmintára visszamenő – összefűzött söröskupakokból (!) álló alátéten áll; továbbá egy valószínűleg turisták számára készült vagy díszként szolgáló faragott zsiráf. (A söröskupak-alátétre helyezett, szokás szerint enyhén előredöntött kávéskannát az I-3 kép mutatja közelről.) Az asztalka körül a föld valami helyi fűfélével van felszórva; mellette az Etiópiában általánosan használt cserép parázstartóra állítva egy másik kávéskanna, amelyben söröskupakkal lefedve víz forr; a „kávé-lady” (bunna tetu) – kezében legyezővel – a parazsat izzítja; „vietnámi” papucsot viselő lába előtt famozsár a kávészemek összetörésére, továbbá alumínium teáskanna és egy fonott alátét forró edények számára. A háttérben Judit lányom ül a betérő vendégek számára fenntartott fapadon. Az I-5, 7-8 képek az asztalka előtti „oltár”-szerű alkalmatosságot mutatják: mű- vagy valódi virágcsokor mellett füstölő edény, rajta elégett vagy elégetésre váró illatos fadarabok, az egyiket (I-7 kép) épp most gyújtja meg a „kávé-lady”; az I-8 képen rászór még valami – általam nem ismert – illatosító anyagot. (Egy online forrás szerint^[6] a füstölő arra szolgál, hogy „megtisztítsák a levegőt a rossz szellemektől.”) Az I-5 kép hátterében sofőrünk, Fekado bensőséges beszélgetésbe elegyedve udvarol itteni „barátnőjének”. A kávékészítés technikai menetét e sorozatban az I-1 és I-2 képek mutatják: a „kávé-lady” leveszi a parázson lévő kávéskanna söröskupak fedőjét, majd a porított kávét a forró vízre hinti. A hátérben idegenvezetőnk, Alex látható. (Alex és Fekado amhara, Alex társadalomtudományi diplomával rendelkezett az addis-abebai egyetemről és többek között idegenvezetéssel kereste a kenyerét.)

I. képsorozat: Debre Sina – Kombolcha út. Kávékészítés egy útmenti kávézóban

 

 A II. sorozat képei már Tigray/Tigré tartományban, azaz tigrinyák között készültek. A környezet nagyban hasonlít az előbbire, annyi különbséggel, hogy a kávézó a házon belül volt kialakítva. Ezért látni a kép hátterében egy óriási hűtőládát és TV-t a vendégek számára fenntartott padon kívül. A kávézás kellékei nagyjából hasonlóak: a földön zöld fű, asztalka, rajta letakart kávéscsészék és cukortartó; az asztalka előtt füstölő, és egy darab piros virág; mellette főzőalkalmatosság, mely fölött a „kávé-lady” parázson pörköli a kávészemeket egy hosszú nyelű vörösréz edényben; végezetül az asztal másik oldalán műanyag vödör, az edények mosogatására (II-1 kép). A kávékészítés fázisai megegyeznek az első sorozatnál leírtakkal: a kávét pörkölik (II-2 kép), mozsártörőben törik (II-4 kép), felforralják, majd – magasról – kitöltik a kávéscsészékbe (II-5 kép). A sorozatot a csészék mosogatása zárja (II-6 kép).

II. képsorozat: Tigray, Entichio. Kávézó, kávékészítés

 

A III. sorozat – mint volt róla szó – előkelőbb környezetben készült: a Tana-tó partján, egy turisták számára fenntartott vendéglőben (III-1 kép). Érdekes módon még itt sem viselt a felszolgáló nő (a „kávé-lady”) hagyományosnak mondott fehér szőttes ruhát (III-3 kép); és mivel ebben a vendéglőben „európai módi” szerint szolgálták fel a kávét, a kávé már nem a jelenlétünkben, hanem az étteremtől elválasztott konyhában készült el. De hogy a szertartás hangulatát és kellékeit megőrizzék, a zöld fű (ami általában a kávézó földjét borítja) ezúttal a kávézás kellékeit tartalmazó tálcáról köszönt vissza, eléje pedig kötelességszerűen odahelyezték a füstölőt; a kávé mellé ráadásul pattogatott kukorica is járt (III-5 kép). Vagyis a környezet modernizálódott, a „szertartásszerű” részek leegyszerűsödtek, a kávé készítésének és fogyasztásának közösségi jellege európai jellegű szolgáltatássá vált, és a kávé kitöltésének – maussi kifejezéssel élve – „test-technikája” látványossá vált: a felszolgáló a kávéskancsóból 60-70 cm magasságról sugárban öntötte ki a kávét a csészékbe anélkül, hogy közben egyetlen csepp is mellé ment vagy kicsöppent volna (III-3 kép).^[7] Így vagy úgy, a kávé a fáradt testre és lélekre egyaránt kedvező hatást gyakorol! (III-8 kép: Judit lányom, Alex, az idegenvezetőnk és jómagam a kávézóban.)

III. képsorozat: Bahir Dar, Lake shore Resto, kávészertartás

 

 

Idáig az emlékek – és ez az a pillanat, amikor természetszerűleg kérdések és problémák merülnek fel az emberben.

1) Ha a kávészertartás tényleg valami „ősi” etiópiai, a kávétermesztés kezdetére visszamenő szokáskomplexum, hogyan lehetséges, hogy a kávé úgy terjedt szét a világon, hogy a hozzá tartozó képzetek és társadalmi gyakorlatok nem terjedtek vele együtt?^[8] Ha viszont – mint ahogy azt feltételezem –, a kávészertartás valami újabb, urbánus szokás, mikor és milyen körülmények között jött létre? Egyáltalán, van-e etióp kávészertartás „falusi” szinten, a lokális-vidéki kávétermesztők körében?

Az első kérdésre a választ a szakirodalomban való tájékozódás után várakozásomnak megfelelően kaptam meg: „A kávészertartás, ahogy azt ma a városi Etiópiában végzik, kevéssel száz évvel ezelőtt aligha lett volna felismerhető. Jóllehet ősi hagyománynak tartják, jelenlegi formájában viszonylag új, és még ma is alakuló intézmény”, summázza a kérdés történetével foglalkozó egyedüli mérvadó írás szerzője (Pankhurst 1997: 516).^[9] A szertartás legelső leírása 1876-ból származik (Mayo 1876: 232), ami Etiópia vonatkozásában későinek mondható. Az első adat pedig arra vonatkozóan, hogy a kávét háromszor szolgálják fel egy alkalom során, és mindegyik más-más nevet visel, 1920-ból származik (Mérab 1921-29/Vol.3: 483–484). Vagyis a szertartás kialakulása jóval a kávé világméretű elterjedése utánra tehető.

2) Vajon a kávészertartás tényleg mellőz-e bármiféle vallásos-spirituális felhangot, mint azt az útikönyvek (például a Bradt Travel Guide 2009: 102) sugallják? A narkotikumok rituális használata közhelyszámba megy; a japán teaszertartás és a zen buddhizmus kapcsolata közismert; a bételnek és a bételrágásnak elképesztően gazdag szimbolizmusa és rítusai vannak Indiától Új-Guineáig. Miért lenne ez másképp a kávéval? A kávészertartás számos eleme, például a füstölő égetése, „hogy megtisztítsák a levegőt a rossz szellemektől”, illetve a földre terített fű, ami „behozza a természet frissességét és illatát”, ellene látszik mondani ennek a feltevésnek.

A választ újfent Pankhursttől kapjuk meg, aki a kávészertartás történetét vizsgálva leszögezi, hogy „a modern kávészertartás néhány jellemző vonása egyszerűen a kávékészítés módjából [értsd: technológiájából, V.G.] következik” (Pankhurst 1997: 523). Másrészt viszont rituális elemeinek előzményeit – meggyőző érveléssel – muszlim és oromo vallásos elképzelésekre, illetve az Etiópiában gyakori megszállottsági kultuszokra (különösen a zar-kultuszra) vezeti vissza, amelyek beépültek a kávészertartásba. Ezek a „pogány” előzmények és konnotációk okozták, hogy az etióp egyház a 19. században még szigorúan ellenezte a kávéfogyasztást, a „keresztény Etiópiában” csak az 1920-as évekre terjedt el a kávé ivásának (és szertartásának) szokása. Mára viszont egyre szélesebb körben terjed és kommercializálódik, aminek okai között a nyilvánvaló élvezeti és szociológiai tényezőkön túl kereskedelmi és turisztikai indítékok is kereshetők.^[10]

3) Mi az oka annak, hogy míg a teaszertartást számos komoly szaktudományos leírás és elemzés tárgyalja,^[11] a kávészertartásról – az online népszerűsítő irodalmon túl – alig lehet szakirodalmat találni? Ez még akkor is feltűnő, ha beszámítom nyilvánvaló afrikanisztikai tájékozatlanságomat. Nem hiszem, hogy Ázsia és az ázsiai kultúrák ennyivel jobban kutatottak lennének az afrikaiaknál. Felmerül tehát a kérdés: vajon a szakirodalom hiánya nem utal(hat)-e önmagában is az etióp kávészertartás viszonylagos újdonságára? A választ a szakértő afrikanistákra hagyom.

Végezetül egy önkritikus megjegyzés az antropológus-turista elkerülhetetlen felületességéről, és arról, hogy mit rögzítünk és mit nem, illetve miért. Fényképeimet átnézve most jöttem rá, hogy a legérdekesebb „test-technikai” gesztusról, amikor a pörkölődő kávé illatát a szertartás résztvevőinek udvariasságképpen maguk felé kell kezükkel legyezniük^[12] (Lonely Planet Guide 2009: 69), nincs fényképem! Pedig ezt magam is többször átéltem, elvégeztem. Az oka valószínűleg nagyon egyszerű: miután ezt a mozdulatot magamnak/nekünk kellett elvégeznem/elvégeznünk, saját magamat kifelejtettem a fényképezésből és a(z ön) dokumentálásból. Pedig ez az etióp kávészertartás egyik legfontosabbnak tartott része! Igaz, ennek a fázisnak a fent leírt módon túl is többféle változata van: a „kávé-lady” hol körbehordja a pörkölt kávét tartalmazó rézedényt a szobában, hogy az illata beterítse a szoba levegőjét (https://www.gpkave.hu/a/a-kave-tortenete-etiopiaban), hol „meglóbálja a kávépörkölő edényt, hogy aromával teli légfuvallatot legyezzen a vendégekre” (https://cafebarista.ca/en/blogs/coffee/ethiopia-coffee-ceremony), stb. Ilyesmit viszont én nem láttam, következésképp nem is fényképezhettem. Az önfelmentő magyarázat dacára is elkeseredéssel konstatálom: a test-technikákra egész etiópiai utam folyamán kiemelt figyelmet fordítottam, sok tucatnyi járás-, állás-, ülés-, teherhordás-, evés- stb. technikát ábrázoló fényképem van – ezt mégis elfelejtettem dokumentálni! Vajon mi mindent nem veszünk észre, mi minden marad ki az általunk rögzített legegyszerűbb tényekből, hát még az emberi gesztusokból? Egyáltalán, van olyan, hogy „tökéletes” gyűjtés? Ez a rövid írás a bizonyíték rá – nincs.

Irodalom

Bacha, Ayehu – Kamil Mohammed – Lenin Kuto – Dereje Fufa 2019 Coffee Ceremony of the Macha Oromo in Jimma Zone, Ethiopia. International Journal of Humanities and Cultural Studies Vol.6. 13–28.

Bradt Travel Guide 2009 Ethiopia. Bradt Travel Guides Ltd. UK – The Globe Pequot Press Inc. USA.

Hoh, Erling – Mair, Victor H. 2009 The True History of Tea. London: Thames & Hudson.

Howard, Sarah 2018 Coffee and the state in rural Ethiopia. Anthropology Matters Vol. 18. No. 1. 
https://www.anthropologymatters.com/index.php/anth_matters/article/view/510/630

Lonely Planet Guide 2009 Ethiopia & Eritrea. Lonely Planet Publications Pty Ltd.

Mayo, Dermot Robert Wyndam Bourke, Earl of, 1876 Sport in Abyssinia. London: Murray.

Metasebia, Yoseph E. 2013 A Culture of Coffee: Transmediating the Ethiopian Coffee ceremony. Unpublished M.A. dissertation. 
https://repository.library.georgetown.edu/bitstream/handle/10822/1042302/Yoseph_georgetown_0076M_12308.pdf

Merab, Paul 1921–29 Impressions d’Éthiopie. 3 vols, Paris: Vol.1. H. Libert; Vols.2-3. Leroux.

Okakura, Kakuzo 1977 The Book of Tea. Tokyo, Japan: Tuttle.

Pankhurst, Rita 1997 The coffee ceremony and the history of coffee consumption in Ethiopia. In Katsuyoshi Fukui – Eisei Kurimoto – Masayoshi Shigeta (eds.): Ethiopia in Broader Perspective: Papers of the XIIIth International Conference of Ethiopian Studies, Kyoto, 12-17 December 1997. Vol.2. 516–539. Kyoto, Japan: Shokado Book Sellers.

Pitelka, Morgan (ed.) 2003 Japanese Tea Culture: Art, History, and Practice. London: RoutledgeCurzon.

Sadler, A.L. 1962 The Japanese Tea Ceremony. Tokyo: Tuttle.

Shereke-Brhan, Heran 2010 Coffee, Culture, and Intellectual Property: Lessons for Africa from the Ethiopian Fine Coffee Initiative. Boston University, The Frederick S. Pardee Center for the Study of the Longer-Range Future. The Pardee Papers No.11.

Spectrum Guide to Ethiopia 1995, Nairobi: Camerapix.

Tanaka, Seno – Tanaka, Sendo – Reischauer, Edwin O. 2000 The Tea Ceremony. (Revised edition.) Kodansha International.

 

 Jegyzetek

^[1] https://www.happygoatcoffee.com/products/ethiopian-coffee-ceremony-book

^[2] Lásd például: https://en.wikipedia.org/wiki/Coffee_ceremony_of_Ethiopia_and_Eritrea; https://www.sarayecoffee.com/products/traditional-ethiopian-coffee-ceremony; https://cafebarista.ca/en/blogs/coffee/ethiopia-coffee-ceremony

^[3] https://www.gpkave.hu/a/a-kave-tortenete-etiopiaban

^[4] A források felkutatásában és megszerzésében nyújtott segítségéért köszönettel tartozom Régi Tamás kollégámnak, a Néprajzi Múzeum muzeológusának (Afrika-gyűjtemény).

^[5] Az angol nyelvű népszerűsítő online források általában „coffee-lady” néven hivatkoznak a kávéházak kávéfőző/felszolgáló háziasszonyaira.

^[6] https://cafebarista.ca/en/blogs/coffee/ethiopia-coffee-ceremony

^[7] Ennek távoli párhuzamait lásd a kínai teaszertartásban (ahol szintén nem hagyományos elem!) https://www.facebook.com/kinacsabereje/videos/k%C3%ADnai-teaszertart%C3%A1s/288791452697900/ vagy amikor a fröccsbe a szódát a csapos egyre messzebbről spricceli bele a borba.

^[8] A török „kávészertartás” például teljesen eltér az etióptól.

^[9] Köszönöm Hegyi Dórának, a Néprajzi Múzeum könyvtárosának a Pankhurst cikk beszerzésében nyújtott szíves segítségét.

^[10] Lásd például a Nairobiban kiadott Spectrum Guide to Ethiopia (1995) kétoldalas leírását a kávészertartásról (hivatkozik rá Pankhurst 1997: 537), amelynek „javított”, „továbbfejlesztett” változatával találkozni számos etióp hotelben és vendéglőben.

^[11] Például Hoh and Mai 2009; Okakura 1997; Pitelka 2003; Sadler 1962; Tanaka – Tanaka – Reischauer 2000. A teaszertartás szakirodalmában való eligazodásért Bagi Juditnak tartozom köszönettel.

^[12] Ez a momentum Pankhurst elemzése szerint közvetlenül a zar-kultuszból ered (Pankhurst 1997: 527).