A kávé nem szerepelt a kutatási témáim között, de többször is találkoztam vele Kelet-Afrikában, elsősorban mint fogyasztó – vendégként, kollégaként, fejlesztő programhoz kapcsolódva. Bekerült az érdeklődési körömbe, de Sárkány Mihály írásaiból olvastam először róla a kávétermesztés – hagyományos művelés, munkamegosztás, nők szerepe, földbirtok-kávécserje tulajdonjog érdekes paradoxonja, financiális kérdések stb. – kontextusaiban.

Etiópiában nagyon értékes tapasztalat volt számomra a déli SNNPR (Southern Nations, Nationalities, and Peoples' Region) régióba látogatás során, sidama földön a helyi kávétermesztőkkel való találkozás és a méltán elismert sidamo kávé megkóstolása első etiópiai utamon (2006). Utazásom erre a vidékre nem volt olyan megalapozottságú terepmunka, mint Sárkány Mihály kutatásai, én más céllal érkeztem. Meghatározó iránya az oktatás, a lányok oktatása volt, pontosabban annak megvalósulása néhány sidamo faluban egy nemzetközi fejlesztési pilot program keretében. Mégis nagyon emlékezetes maradt számomra két fontos tényező miatt: magam is hozzájárultam a fejlesztés sikeréhez és kulturálisan érzékennyé alakításához, és ebben a kávénak, a kávétermesztés jelentőségének, kultúrájának is szerepe volt.

Másik meghatározó élmény volt számomra, hogy Etiópiában bármerre is jártam, volt szerencsém a kávéfogyasztás napi rutinját és szertartását valóban napról napra megélni, egy idő után tevékeny résztvevővé válni. Óriási élmény volt számomra, mikor naponta készítették az italt friss, zöld kávéból. Néhány előkészület elengedhetetlen hozzá, amit mindenhol hasonlóan elvégeztek: a hely díszítése virággal, füstölő, illatosító és kis porcelán kávéscsészék előkészítése, amelyek Salamon és Sába történetét ábrázolják. Ezt követte a zöld kávé mosása, majd a kis hagyományos tűzhelyen pörkölés és a kávé őrlése. A főzés is hagyományos agyagedényben történt, amiben a tűzre téve vizet forralnak, a kávé ekkor kerül bele, és főzik meg időt adva neki. Az eredmény sűrű, illatozó, semmihez sem hasonlító kávé, amit a nálunk kapható legjobbak sem közelítenek meg. A gőzölgő folyadékot az előkészített poharakba tölti a háziasszony, ez az ő feladata. Hagyományos, etiópiai keresztszimbólummal és hímzéssel, díszítéssel ellátott ruhát vesz fel a szertartáshoz, amit ő irányít. Segédje a háztartás többi tagja, a munkamenetet felosztják (kávé mosása, díszítés, füstölő meggyújtása). Gyakran kísérik énekkel a szertartást, ezt is a vezető személy, többnyire a háziasszony kezdeményezi.

Ezekből az élményekből kis csokorként szeretnék átadni egy videórészletet, ezzel köszöntöm Sárkány Mihályt születésnapja alkalmából.

Szívből, tisztelettel és szeretettel!

Tomory Ibolya