Az 1980-as években a kávé eléggé ritkaságnak számított még Borsod-Abaúj-Zemplén megye falvaiban. A néninél, ahol laktam a gyűjtőútjaimon, nem is volt egyáltalán. Legalábbis eleinte.

Virágoskertekről gyűjtöttem adatokat, meg boszorkányhiedelmeket, vallási rítusokat kutattam hónapokon keresztül. Az egyetemista kávéfüggő, ezért mindig vittem magammal a bőröndben, egy kis kávéfőzővel együtt. Ott főzögettem a néninél a konyhában, és mivel kávéspohár sem volt (miért lett volna), mindig bögréből ittam.

Ahogy múltak a hónapok, a dolgok kezdtek megváltozni. Margit néni konyhájában egyszer csak megjelent egy nagyobb fajta kávéfőző, és a polcra odakerült az Omnia kávé ezüstszínűcsomagja. A nagyobbik abból is. Nagyon megörültem! Itt a remek alkalom – gondoltam –, hogy tetten érhetem egy új „kulturális elem” feltűnését, behatolását a hagyományos falusi közegbe. Ez az, amit az egyetemen néprajz szakon tanítanak nekünk: itt zajlik a szemeim előtt egy autentikus folyamat, változás az életmódban, anyagi kultúrában. Hűha! Úgyhogy kérdőív, gyűjtés, feldolgozás, tanulmányírás – tervezgettem.

És aztán nekiláttam faggatni Margit nénit: „Látom, vett kávéfőzőt…” – „Hát vettem.” – „Hogyhogy? Hogy jutott az eszébe? Mások is vettek a faluban?” – Zavartan mosolyog. – „Látta valahol? Városon?” – „Hát Temiattad vettem, kislyányom. Látom, hogy bögréstől iszod a kávét. Hurcolod itt magaddal azt a nehéz főzőt. Hát vettem, hogy ne kelljen a vonaton Pesttől idáig, meg innen vissza hurcolnod. Hát micsoda nehéz az…”

(Gyűjtőnapló, Á. falu, BAZ megye, 1985–86 alapján)