Kedves Mihály,

közös kedvencünk, a filológia gyarapításának reményében köszöntelek születésnapodon. Köszöntőm pedig azokhoz a sorokhoz kapcsolódik, amiket hajdanában-danában egy Damaszkin Arzén nevű úr művéről írtál. Ez az úr Afrikában vadászott réges-régen, aztán könyvet írt a tanzániai kávétermesztésről, a te bírálatod pedig öt évvel ezelőtt jelent meg erről a könyvről. Nekem egy módszertani következtetéseden akadtak meg gondolataim. Ezt írtad: „…Damaszkin közleményének különös jelentőséget ad, hogy a kávétermesztés kezdeteiről ugyan vannak adatok Tanzániából, ám ezek száma csekély, és vannak egymásnak ellentmondó adatok a kávétermesztés elterjedéséről (Kieran 1969). A kenyai példából tudjuk, hogy sikertelen és sikeres próbálkozások váltakoztak (Hill 1956: 1-4), így minden tudósítás, adalék nagy érték”.

Nagy érték? Nem lenne sokkal nagyobb értéke egyetlen és egyedüli tudósításnak, aminek alapján „biztosan“ tudhatnánk, hogy a kávétermesztés széles körben, rendkívüli módon terjedt el Tanzániában, vagy fordítva, azt tudhatnánk biztosan, hogy alig terjedt el, egy szűk kis helyre korlátozódott? Én azt látom, hogy minél több adatra támaszkodhat tudományom, tudásunk annál bizonytalanabb. Mintha ritkaság és gyakoriság következményei hasonlóak lennének a tudományban és kereskedelemben. Minél ritkább, annál értékesebb? Pedig hát…

Na de elég legyen a gazdasági tudományelmélet kételyeiből. Igyunk jó kávét együtt, te pedig vigyázz magadra, élj még soká, gratula százszor és szia

Péter

2024. július