A tudományos élet működésének ritkán bemutatott intim pillanatai a munkahelyi közös kávézások. Ezek az alkalmak igen gyakran olyan beszélgetéseknek adnak teret, ahol konferenciákról, pályázatokról, szerkesztési munkákról esik szó. Sőt, az intézeti kutatónapok egyik lényege éppen az, hogy lehetőséget teremt az ilyen (spontán) megbeszélésekre. Írni, gépelni, olvasni ugyanis bárhol lehet – de megbeszélni, egyeztetni leggyakrabban az intézeti napokon szoktunk. Erre pedig kiváló alkalmat teremtenek a közös kávézások.
Azok a kérdések, miszerint „Te nem kérsz egy kávét?” vagy „Most jössz kávézni, vagy inkább később szeretnél?” esetleg „Kávéztál már?” sokkal inkább azt jelentik, hogy „Jó lenne egy kicsit beszélgetni.” vagy valami olyasmit, hogy „Ezt jobb lesz szóban megbeszélni, mint megírni egymásnak.”.
A közös kávézás, az intézeti asztal körüli találkozások számos alkalommal segítettek a közös döntéshozatalban, a kutatási feladatok elosztásában, pontosításában, vagy éppen a nézetkülönbségek elsimításában.
A kávézás ezen túl az általánosított csere kortárs felbukkanásának egyik ritka területe is. A kávé lefőzése ugyanis közösségi értékkel is rendelkezik. Aki kávét főz, az gondol arra, hogy kinek jut még belőle, ki kérhet még. Ez egyúttal megszabja a szűrőbe betöltött kávé mennyiségét, a hozzáöntött víz mértékét. A megmaradt kávé mellett olykor papírt is találni „reggeli kávé” vagy „friss kávé” felirattal, ami arra utal, hogy nyugodtan meg lehet inni, nem tegnap óta lötyög a lé a tartóban.
A kávé állapotáról és mennyiségéről szóló beszélgetések szintén szorosra szövik a kutatói közösség tagjai közötti kapcsolati hálót. A megmaradt kávét kérdés nélkül rendszerint senki nem issza meg. „Ezt te főzted le?”; „Ki kér még egy kis kávét?” kérdezik egymástól a kávéfőzőből önteni készülők. Minden bizonnyal van némi különbség abban is, hogy ki milyen (hosszú, erős, jóízű) kávét főz – de ezt már csak azok ismerik fel, akik gyakran isznak kávét, és adnak ezekre a szempontokra.
A közös kávézás gazdasági alapjait a becsületkassza teremti meg, amely sajátos gazdasági stratégiákat szül. A kávé árának meghatározása, a fizetés alkalmankénti vagy előre történő megoldása, az olykori potyázások becsúszása mind gazdagítják az intézeti kávézás jelenségkörét.
És persze az egész nem működne, ha nem lennének olyan emberek, akik gondoskodnak arról, hogy a kávé megvásárlása, feltöltése, a kávéfőző, a csészék tisztítása ne maradjon el. Mert ugyan mindenki igyekszik maga után olyan állapotban hagyni a kávézás eszközeit, terét, ahogy maga is találta, de azért mindig becsúszik valami hiba. Erika, Ibolya és Zsuzsi nélkül nem működne mindez.
Végül: az alábbi képek valójában rekonstruálni kívánták a közös kávézást, ám az élet felülírta a rendezők szándékait. Az asztal mellett spontán módon megkezdődött az intézeti évkönyv 2025-es számának megbeszélése, az intézeti teakonyhában pedig megjelentek olyan kutatók is, akik mindenféle rekonstrukciós szándék nélkül egyszerűen kávézni érkeztek. Arról, hogy a képek csupán rekonstrukciók, számos apró és nagyobb részlet árulkodik, ezek felderítését pedig Sárkány Mihályra bíznánk, aki nélkül ezek a közös, intézeti kávézások sokkal szürkébbek, unalmasabbak és tartalmatlanabbak lettek volna az elmúlt évtizedekben.
A képeket Szilágyi Levente készítette.
Mészáros Csaba
