Sárkány Mihály tiszteletére

Tegnap reggel Párizs még ébredező utcáin indultam útnak. A Chabrol utca csendjéből léptem ki, hogy a Faubourg Poissonnière és a Bergère utcákon át elérjem a nagy sugárutakat. Egy apró küldetést tűztem ki magam elé: vajon hány kávézót tudok lefotózni tíz perc leforgása alatt? Párizs elképzelhetetlen a tipikus kávézók nélkül.

Ahogy haladtam az utcákon, eszembe jutottak azok a pillanatok, amikor Sárkány tanár úrral üldögéltünk a város legendás kávézóinak egyikében. A kávézok telve voltak, a helyek falai történetekkel voltak tele. Tegnap reggel azonban egészen más arcát mutatta a város: a kávézók asztalai majdnem üresen álltak.

Miközben fotókat készítettem a kihalt kávézókról, elgondolkodtam: vajon mennyi ideje van még a hagyományos kávéfogyasztásnak ebben a gyorsan változó, globális világban? Párizs kávézói dacolnak az idővel; az eszpresszót ma is ugyanúgy készítik, mint harminc évvel ezelőtt. De vajon meddig tartható meg ez a különleges egyensúly a tradíció és az újítás között?

És honnan is érkezik ez a fekete arany, amely naponta több millió csészében ragyog? Lehet, hogy Kenya zöldellő dombjairól? Vagy talán egy mexikoi kávéültetvényről? Ki milyen kávét választ, és miért pont azt? Milyen történeteket hordoznak magukban ezek az ízek, amelyek összekapcsolnak minket a világ különböző pontjaival?

Bízom benne, hogy nemsokára újra leülhetünk együtt, Sárkány tanár úrral, egy kávézó teraszán, egy csésze gőzölgő fekete mellett. Ott, ahol a beszélgetések és az aromák varázsa megteremti a helyet a „fekete leves” globális és lokális jelentőségének megvitatására.

Boldog születésnapot kívánok, tanár úr!

Fotók: Valamennyit Lammel Annamária készítette Párizsban, 2024 november 18-a reggelén.

 

Párizs, 2024.11.18.
(Fotók: Lammel Annamária)

.