Kedves Mihály!

A Te születésnapi köszöntésedből nem lehet kimaradni! Ha valakinek a volt tanáraink közül, akkor Neked feltétlenül szeretném kifejezni nem múló nagyrabecsülésemet és szeretetemet. Sokat gondolkodtam azon, hogy miképpen tudnék a szervezők felvetette 'kávé' hívószóhoz csatlakozni, de végül is úgy éreztem, hogy egy kis színes, tárgyszerű témaötlet kifejtése talán túl személytelen lenne. Másrészt a kávé kevésbé kapcsolódik a hozzád fűződő, immáron több évtizedes emlékeimhez. Hiszen volt szerencsém 1980-tól hallgatni az előadásaidat az ELTE egykori Pesti Barnabás utcai épületének legfelső emeletén, a néprajzi tanszék audiovizuális termében, a mindössze mintegy 10 főt számláló évfolyamunk tagjaként. Aztán az egyetem után 1985-től, kereken négy évtizede a munkatársad lehetek az MTA különböző neveken futott Néprajztudományi Intézetében. Ez akárhogyan is nézem, 45 évnyi időfolyam (közel félévszázados, szinte valószínűtlen távlat), tehát elmondhatom, hogy tudatos életem számottevően nagyobb, majd kétharmadnyi részében szinte napi kapcsolatban álltam Veled, és ezért – ha nagy szavakat szeretnék használni, s mikor tegyek így, ha nem egy köszöntésben –pályám, munkahelyem és életem meghatározó része voltál.

Bár a kávé kapcsán kétségtelenül eszembe villan, hogy addig, amíg ki nem költöztették az intézetet a budavári, Országház utcai épületéből, az Etnológiai Osztály titkárnői irodájában, a Te szobád előterében volt az intézet egyetlen, közösségi kávéfőzője (és a jelenléti ív is), ezért meglehetősen sokat lábatlankodtunk a többnyire nyitott ajtód előtt. Szívet melengető volt intézeti napokon összefutni Veled a gőzölgő kávé hívogató illata mellett, és számtalanszor invitáltál minket, hogy a csésze frissítő feketét közösen, egy hasonlóképpen felpezsdítő, jóízű beszélgetés keretében, együtt fogyasszuk el. Így a Vargyas Gáborral megosztott szobád – ahol a szekrényen hagyott tárgyak egy része még az intézet tragikusan hirtelen eltávozott igazgatója és egykori professzorunk, Bodrogi Tibor óráiról oly ismerősek voltak, időről időre befogadó közösségi térré vált, amelynek esze, szíve, lelke – Te voltál. Nem kell erőlködnöm, hogy felidézzem a vári intézeti létünk pillanatait, kiváló humorodat, a szájszögletedben megbúvó ravaszkás, sokat sejtető mosolyt, az azt kísérő jelentőségteljes bólogatásokat, s a leghétköznapibb helyzetekben is a tudás kimeríthetetlen kútfőjeként mindig megcsillantott lenyűgöző ismereteidet, világlátásodat, bölcsességedet. Mivel most is ugyanilyen vagy, semmit nem változtál, kortalan és önazonos maradtál, és legfőképpen nem távolodtál el tőlünk: most is velünk, az intézeti kollektívával vagy, a mai napig is időről-időre melegedhetünk az életigenlés és az intellektus benned ki nem hamvadó izzásánál.

Nemcsak az emlékeim, hanem a képeim között is kutatva akadtam egy fotósorozatra, amelyben legnagyobb örömömre kezembe került Rólad egy kép, amit sokkal jellemzőbbnek érzek, ugyanis számomra kevésbé kávéscsészével, mint inkább borospohárral a kezedben jelensz meg. Hányszor kötöttünk ki egy-egy hosszú egyetemi nap után a Grinzingi borozóban Veled, a Veres Pálné, Irányi utca sarkán, egy iramodásnyira a bölcsészkartól! A tanóra gondolatköre és ezernyi más izgalmas téma megbeszélése kötetlenül ott folytatódott. Borospohárral a kezedben látlak magam előtt a nyári gyűjtőgyakorlaton a tiszacsegei komp melletti csárda kockás terítős asztalánál, a pécsváradi finn-magyar konferencia szekszárdi pincelátogatásánál, a tanszéki kirándulások estéin és az intézeti karácsonyozások ünnepre hangolt összejövetelein.

A fiókomban talált fekete-fehér képsorozat egy régi tanszéki karácsony hangulatát idézi 1986-87 tájáról. (Bevallom, nem emlékszem már, hogy ki kattintotta a képeket, de valószínűleg az én, akkor már meglévő Fujica fényképezőgépemen készült, ha nálam van a teljes sorozat.) A mi egykori, 1980–1985-ös évfolyamunk minden évben közösen ünnepelte a karácsonyt a tanári karral, az utánunk jövők folytatták a bevett szokást. Mi, mint a szülői háztól nehezen elszakadó gyermek vissza-vissza jártunk még azokban az években is, amikor már elhagytuk az "iskolapadot", helyesebben a tanszék felhajtható asztalkás fémvázas székeit. Ez és még néhány karácsony a budaörsi kollégiumban zajlott, ahol a mindannyiunk által szeretett Papp József tanár úr mellékállásban a kollégium igazgatói tisztét is betöltötte. A képeken több évfolyam hallgatói tűnnek fel, köztük olyan csoporttársak és oktatók, akik azóta sajnos már nincsenek közöttünk. (Mihály, az ülésrendet látva annyit hadd jegyezzek meg, hogy a jobbodon a szak egyik legszebb hallgatója Barati Antónia, balodon szerénységem és Stefány Judit barátném ül. Már nem emlékszem, hogy mi húzódtunk-e szívesen a közeledbe – mint nem egyszer azóta is – vagy Te tüntetted-e ki a „hölgytársaságot” sziporkázó szellemű jelenléteddel.)

Most, újra advent ideje elérkezvén remélem, hogy ezévben és még ezt követően is sok-sok közös intézeti ünnepen örvendhetünk kivételes személyiségednek, sorsunkat szeretetteljes figyelemmel követő barátságodnak, bölcs meglátásaidnak, megszívlelendő tanácsaidnak.

Kedves Tanár Úr, kedves Mihály, magam és a képeken látható és nem látható évfolyamtársak nevében is – képzeletbeli borospohárral kezünkben – boldog kerek születésnapot és áldásokban bővelkedő, szellemi frissességben, jó egészségben és töretlen jó kedvben töltött további szép életet kívánunk, sok szeretettel:

Fülemile Ágnes

és e képekkel üzenve az 1985-ben végzett évfolyam tagjai: Stefány Judit, Nagy Piroska, Katona Edit, Balázs Géza, Lágler Péter, Emilio Arias Astúa, Bharat Bhushan Sharma

(Kézdi Nagy Géza, Nagy Emőke, Nagy Józsefné Cofi és Szíjjártó Csaba sajnos már nem lehet közöttünk)

1. Sárkány Mihály tanár úr és Barati Antónia

 

 

3. A tanszéki karácsony asztaltársasága

4. Csoporttársunk, a pécsi gimnáziumi tanárnő, Nagy Józsefné Cofi és Paládi-Kovács Attila tanár úr

 

5. A terepgyakorlatainkat vezető Papp József tanár úr

12. Papp József tanár úr

13. Indiai csoporttársunk, Bharat Bhushan Sharma, nekünk Busi

22. Kottmayer Tibor és Emilio „interakciója”

23. A búcsúzás pillanata, Kodolányi János elköszön Sárkány Mihálytól