Soha nem iszom kávét. Ez a mondat persze csak akkor igaz, ha a „soha” kifejezést kibővítjük a „szinte” szóval. Tehát: szinte soha nem iszom kávét, viszont épp ezért, amikor ittam (innom kellett), az az élmény emlékezetemben hosszan – máig – megmaradt.

Viszont állítólag nagyon jó kávét főzök. (Azért állítólag, mert még a magam főzte kávét sem iszom meg…) Családomban mindenki nagyon kedvelte (kedveli) a fekete italt, s gyermek- és ifjúkoromban a vasárnapi ebéd utáni kávézás elmaradhatatlan része volt a pihenésnek szentelt napnak. Mivel én nem ittam kávét, de a közös együttlétet én is át akartam élni, kialakult az a szertartás, hogy a kávét én főzöm, tálalom és viszem be Édesapám „Könyvtárszobának” nevezett dolgozószobájába. Máig emlékszem a hangulatra, a kávé illatára, az elégedett bólintásokra, amikor a család többi tagja az ajkához emelte az apró csészéket.

Terepmunkán valahogy mindig sikerült elkerülnöm, hogy kávét igyak. Azonban akadt olyan, terepmunkára emlékeztető alkalom, amikor ki kellett üríteni a fekete levest tartalmazó csészét: a legemlékezetesebb Jézus Krisztus szülőföldjén esett meg. 1988-ban nyílt először lehetőség magyar állampolgároknak hosszú évek után, hogy könnye(bbe)n szerezhessenek izraeli vízumot, s Palesztin Hatóság még nem lévén, ezzel az 1967-ben megszállt területek egy részére is el lehetett jutni. Ám ekkor már tartott a végül a Palesztin Hatóság létrejöttével (és a PFSZ részéről Izrael állam elismerésével) végződött első intifáda, s egyik napon, amikor Észak-Ciszjordánia dombjai közt egy római erőd állítólagos maradványait kerestük (és nem találtuk), a közeli falu felől gépfegyverropogás hallatszott. Képzelhetni, milyen óvatosan közelítettük meg a települést (de meg kellett, mert onnan lehetett csak visszatérni Jeruzsálembe). A falu határán izgatott férfi állított meg minket: mi történt? Mivel szerinte mi onnan jöttünk, ahol a lövések felhangzottak. Mi viszont azt hittük, a faluból jött a fegyverdörgés. Mivel a két fél egyikének sem volt semmi ismerete a valós helyzetről, elég sokáig elég gyanakvó hangulatban folyt a beszélgetés. Ám a férfit lassan sikerült meggyőznünk ártatlanságunkról, olyannyira, hogy a beszélgetés lezárásaként behívott magához, igyunk egyet a nagy ijedtségre. Természetesen kávét. Arab módra készült, „zaccos” kávét. Ittunk. 2 csészével. Ma is a számban van a fekete lé íze és a zacc roszogása…

Kedves Mihály, nagyon boldog születésnapot és még sok-sok alkotó évet kívánok:

Balázs